Ugyan a meteorológiai tavasz csak március 21-el kezdődik, a naptár szerint pár napja beléptünk a várva-várt időszakba, amely az újjászületés ígéretét hozza el számunkra idén is. Idén a tél csak néhány kemény hetet és kellemetlen meglepetést tartogatott számunkra, mégis biztos, hogy kevés olyan ember él hazánkba, aki ne várná a hét ágra szóló napsütést, a harsogó madárdalt, a duzzadó rügyeket és a tavasz legbiztosabb és legkoraibb hírnökeit, a réti virágokat.
Ezért összegyűjtöttünk nektek néhány tippet, hogy ha a szemetek már nagyon szomjazza a színeket a természetes környezetből, hova érdemes elruccannotok felüdülésért. Ne felejtsétek el, hogy a korai virágok közül számos védett, így a felsorolt lehetőségek elsősorban nézelődésről és nem virágszedésől szólnak!
Hóvirág – Alcsúti arborétum
A legismertebb tavaszi a virág a hófehér kelyhét megadón a föld felé lógató hóvirág, amely – ha eljön az ideje – akár a hó alól is előbújik, sőt a kivirágzása után érkező hótakarót és fagyokat is állja. Országunkban számos helyen megtalálható, bár a túlszedés miatt a természetes élőhelyei lecsökkentek. Ártereken, dunai szigeteken azonban, ha résen vagyunk, még találkozhatunk vele, enyhébb teleken már februártól.
(fotó: Pixabay)
Ha azonban biztosra akarunk menni érdemes célba venni a fővárostól mindössze 40 km-re elterülő arborétumot Alcsútdobozon, már csak azért is, mert itt 7 hóvirágfaj 24 fajtáját szemlélhetjük meg. A virágzás legalább egy hete elkezdődött, így érdemes most ellátogatni az arborétumba. Az alcsúti hóvirágmező azért is különleges, mert óriási területen, összefüggő szőnyeget alkotnak a törékeny fehér virágok, amely a teljes pompájában valóban lenyűgöző látvány!
Tőzike – Csáfordi Tőzikés erdő, Dobogó erdő (Őrség)
A hóvirág legnagyobb „konkurense” a szintén ártéri talajt kedvelő tőzike. Sokan összetévesztik a két virágot egymással, bár a tőzike virága gömbölyűbb, a széle fodros, zöldes sárga pöttyökkel, így könnyen megkülönböztethetjük őket egymástól. Ez a virág egy kicsivel később kezd nyílni, mint a hóvirág, így ha márciusban kerekedünk fel tőzike-szemlére, még semmiről nem vagyunk elkésve. Csáfordjánosfán kb. 10, az Őrségben kb. 5 millió tőzikető hoz ezekben a napokban virágot, kár volna kihagyni a különleges látványt!
(fotó: Pixabay)
Krókusz – Kámoni Arborétum (Szombathely)
Már legalább egy hete tart a krókuszvirágzás a Kámoni Arborétumban, így érdemes mihamarabb „lóra pattanni” és ellátogatni Szombathelyre, ha még meg szeretnénk csodálni a természetes lila szőnyeget! A sáfránynak is nevezett kora tavaszi virág szintén képes akár a hó alól is elődugni csokrokba rendezett lila, sárga, fehér fejecskéit. A csokrok itt is telepeket alkotnak, így összefüggő virágtakarót csodálhatunk meg azokon, a helyeken, ahol a növény jól érzi magát.
(fotó: Pixabay)
A Kámori arborétumban a sáfrányok mellett hóvirágot, tőzikét és téltemetőt is találhatunk.
Téltemető
A boglárkához hasonló sárga virág nem csak amiatt különleges, mert korán nyílik, szeldelt gallérozó murvalevelei különleges körítést adnak világító sárga virágcsészéinek. Nagyjából a hóvirággal egy időben találkozhatunk vele, és bár viszonylag ritka, hazánk erdeiben megtalálható. A Balaton-felvidéki nemzeti Parkban és az Aszófő melletti erdőkben nagyobb mennyiségben is megcsodálhatjuk.
(fotó: Pixabay)
Tavaszi hérics
Hazánk összes hegységében megtalálható ez a napsárga virágú, szeldelt levelei miatt borzas kinézetű virág. Igazi élmény a szürkés-barnás fű között világító virágfejek tengerét szemlélni például a Nagymaros melletti Törökmezőn, de a boglárkavirágúak rendjébe tartozó növény hazánk minden hegységében megtalálható.
(fotó: Pixabay)
Pirosló hunyor
Szintén a boglárkavirágúak rendjébe tartozik a pirosló hunyor, amely lila derengésként jelenik meg hazánk tölgyeseinek avarjában márciusban. Igazán különleges megjelenésű növény, amely közelről megszemlélve olyan, mintha fémből lenne. Mészkedvelő és a talaj összetétele szerint színe a zöldes-halványlilától a mélyliláig változik. Szerencsére hosszan virít, mert a beporzás után csak hosszabb idő után hullatja le szirmait. Az Északi-középhegység és a Börzsöny erdeiben már most is találkozhatunk vele.
(fotó: Flickr – Megan Hansen)
Leánykökörcsin – Sas-hegyi Természetvédelmi Terület
Nem kell messzire mennünk a fővárostól, hogy ezt a csodálatosan szép boglárkafélét megcsodálhassuk. A halvány lila, gyapjasan szőrös virágok hatalmas, csésze alakú, esőben bókoló virágfejeket tartanak és csokrokban bújnak elő a földből. A március közepétől nyíló virágokat vezetett túrán vehetjük szemügyre.
(fotó: Pixabay)
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: